 |
| forrás: www.operett.hu |
Azt mondták, ne nézzem meg, mert nagyon rossz. De én makacs vagyok és csak a két szememnek hiszek. Szabó Magdát is régóta szeretnék olvasni, gondoltam a musical hátha meghozza a kedvemet. Vagy elveszi. Mindenesetre egy próbát megér.
Nyitójelenet. Bál. Egy lány meg egy fiú nagyon szerelmesek, kicsit már csöpög az egész, annyira. De jól van, legyen. Megtudom, hogy háború van, a katonáknak be kell vonulni, így a lány szerelmének, illetve apukájának is, ennek következtében a lány bekerül a legszigorúbb leányneveldébe, a Matúrába…
És itt indulnak a bonyodalmak. Hatalmas didaktikus dalokkal érzékeltetik, hogy ebben az intézményben bizony rend és fegyelem van. Csak ne lenne az, hogy egy-egy dal öt percig is eltart és semmilyen más szöveg nincs benne, mint, hogy „Jó napot kívánok, isten áldásával.” vagy „Dó-re-mi-fa-szo-lá-ti-dó”. Kezdek aggódni, hogy valóban hallgatnom kellett volna a jótanácsra, hogy tartsam távol magam ettől a darabtól.
De minden dalnak vége szakad egyszer, a közönségnek a tapsból ítélve tetszik a dolog, ezért én is tovább ücsörgök a pótszékemen, hátha jobb lesz. A jelenet, amikor a lányok férjhez mennek a katalógushoz, az kifejezetten szórakoztató és szépen megoldott része a darabnak. Jól mutat a színpadon a képkeretekkel való mozgás és ezt a rendező (Somogyi Szilárd) teljes mértékben ki is használta. A dal végén természetesen ott a nagy beállás, képkeret-ember kombináció, ami szintén tetszik a szemnek.
Ezt a nagy esküvői hacacárét az igazgató úr dühe szakítja félbe. Balikó Tamás nagyon jól ábrázolja a vasszigortól megráncosodott homlokú intézményvezetőt, aki mindenáron védi az elveit és a nagybetűs Eszmét. Határozott hangszínétől még én is egyenesebben ülök a székemen.
A gyerekeknek ebből a szigorból egyedüli enyhülés Abigél, a szent szobra nyújt menedéket, aki teljesíti a kívánságokat. (Mókás volt, mikor Vágó Bernadett kicsit erőteljesebben vetődött a talapzattal rendelkező kőszoborra, és az enyhén beregemegett… utána már meg sem próbáltuk azt hinni, hogy kőből van) Erre a tényre két lány hívja fel Vitay Georgina (Vágó Bernadett) figyelmét. Ők Kis Mari (Ábrahám Gabriella) és Torma Piroska (Prescsák Zita). Ábrahám Gabriella jól játszik, ha előtérben van, viszont a háttérben sokszor nincs benne a szerepében, hanem az egyik illetve a másik kollegájára mosolyog. Ennek ellenére, ha rájuk vetül a reflektor, akkor kifejezetten ontják magukból a poénokat.
Azonban ezek a poénok hiába röpdösnek folyton folyvást, kint a világban háború van és ez egyre inkább beszivárog a Matúrába is, amikor az egyik lányról kiderül, hogy zsidó. De Abigél valahogy megmenti. Abigél személye az utolsó pillanatig nem derül ki, addig a jelenetig három hölgy énekel felváltva. Ez egy egészen szépen megoldott rész, jól érzékeltette a rendező ezzel a megoldással a személy titokzatosságát.
Az első felvonás után azt hittem hazamegyek. Mert untatott. Teátrális volt, szájbarágós és lapos. Ennek ellenére maradtam. És jól jártam. A második felvonás sokkal erősebb volt. Ez valószínűleg a Horni Micit játszó Siménfalvy Ágotának köszönhető. Ragyogott a színpadon. Tényleg elbűvően és könnyeden játszott. A Hadnagy úr című dalban különösen remekelt: megtudtuk, hogy nagyszerűen tangózik, gyönyörű ruhája is kitűnt a többi közül (Velich Rita-jelmez).
Azért összességében nem ájultam el a darabtól: mindenki nagyon megfelelni akar a szerepének és így hiányzik a darabból a könnyedség. De mi nem profizmust várunk, hanem azt a bizonyos „szívvel-lélekkel” dolgot. A hangosítás, a világítás tragikusan borzasztó, de ez nem is tűnne fel annyira, ha a szereplők élettel töltenék meg a darabot. Mert jó volt ez, jó volt ez, de azért annyira mégsem. Inkább egyes részei. De azok nagyon.
