Felgördül a függöny. Megjelenik két ember. Egy textilüzlet vezetője (Almási Sándor) és Maria (Gubás Gabi). Helyszín: Brazília. A lány szertelen, naiv és rettentően boldog, mert lehetőséget kapott, hogy a nagyon messzi Svájcban szambatáncosnőként sok-sok pénzt keressen. A textilgyáros komoly és határozott üzletember, aki félti a lányt. Sőt: aki szerelmes a lányba, de annyira azért mégsem bátor, hogy ezt meg is mondja neki. Így kezdődik a Szikora János által színpadra vitt 11 perc című darab, melyet Coelho egyik nagysikerű regénye ihletett. A könyvet előzőleg már olvastam és nagyon szerettem, ezért úgy ültem be az előadásra, hogy ezt is szeretni akarom. Persze kiváncsi is voltam, hogy mit lehet kihozni egy Coelho-regényből. Nem igazán színpadra való a mű; túl sok benne az esemény, a helyszínváltás, a belső monológok. A rendező mégis vállalta a kockázatot.
A színpadi díszlet (Szikora János) végtelenül egyszerű; egy-egy tárgy jelképezi az adott helyszínt, illetve a mozgószínpad két paravánja is megfelelően ki lett használva. Az adott helyszín ezeken a paravánokon jelenik meg (brazil lakóházak, nyüzsgő genfi utca stb...), olykor árnyalakoknak adnak helyet (pl. Maria kiskori szerelme), de egyes jelenetek is erre lettek kivetítve.
Ezek közül a jelenetek közül egyet mindenképpen kiemelnék: ez pedig az a momentum, amikor Maria a különleges vendéggel (egy sadomazo kuncsaft, Haumann Máté) átéli első orgazmusát. Ez a néhány perces videó jelenti a darab csúcspontját: jók benne a vágások, sok a plán benne és rendkívül kifejező.
A belső monológok is a kivetítő segítségével rajzolódnak elénk. Gubás Gabi arca százszoros nagyításban tárul elénk, amikor kimondja a nagy igazságokat. Megoldásként jó, de iszonyatosan hatásvadász. (Viszont azt mindenképp fontos megjegyezni, hogy Gubás Gabi mimikája nagyon szép és tiszta volt.)
De nem az egyetlen hatásvadász momentum a műben. Jobb, ha beismerjük, hogy ez a darab tényleg azok számára készült, akik olvasták a könyvet. Vissza kellett adni azt a misztikát, azt a fennköltséget és emellett népszerűnek is kellett lennie.
Már eleve ott volt a hírverés, amikor is nem magáról a darabról beszéltek az alkotók, hanem mindenhol azt a főcímet láttuk, hogy Gubás Gabi levetkőzik. (Szívesen megkérdeztem volna a férfi közönséget, hogy kik azok, akik csak emiatt vásároltak jegyet az előadásra? Biztosan lettek volna egy páran...) Most erről a jelenetről csak annyit, hogy aki nagyon sok idomot várt tőle, az mindeképpen csalódott. Gubás Gabi egy paraván mögött vetkőzött le, majd mikor "láthatóvá vált", akkor is összegömbölyödve, semmit-megmutatva szavalt egy hosszú monológot.
Apropó: hosszú monológ. Sajnos sokszor szájbarágós és közhelyes volt a darab. Ha boldogságra vágysz, akkor tégy érte és menni fog. Ez volt a fő mondanivaló, melyet sok-sok közhelyes frázissal bővítették ki, hogy a szegényes képzeletű néző számára is világos legyen, hogy itt van ez a lány, akinek nagyon rossz a sorsa, utána még rosszabb lesz, de a végén persze megtalálja a nagybetűs Szerelmet. A lány, aki amúgy prostituált, de hál' istennek egy festő meglátja benne a Fényt, és aki szerencsére éppen eléri a mű végén a szerelmesek városába, Párizsba tartó repülőjáratot, így pont összefut Mariával, utána pedig boldogság örökkön-örökké....
És ha már nagyon belefáradtunk ezekbe a hosszú frázisokba, akkor néhány zenei betét lazítja a gondolatainkat. Gerendás Péter zenéi legtöbbször visszaadják az adott jelenet hangulatát (szambatánc, bárhangulat), de sokszor talán túlságosan erőltetettek vagy fülbemászóak. Mégis ezek a zenék sokkal inkább szerethetőek, mint a darab végén a heppiend-szambatánc. (Most az miért kellett oda??? Mi célt szolgált???)
Azért nem minden ennyire erőltetett. A könyvtárosné, Brigitte (Sztárek Andrea) hihetetlenül mókás, friss poénjain jóízűen nevet a közönség. Hiteles figura és imádjuk, ahogyan csetlik-botlik a világban, illetve, ahogyan érdeklődve-irigykedve hallgatja Maria kalandjait.
A Nyah-t játszó Földes Eszter inkább énektudásával, mint színpadi szereplésével bűvölte el a közönséget. Maria vetélytársát játssza a darabban, aki nagyon büszke hivatására. Sokszor idegesítő az a hangnem, ahogyan megszólal, zavar a hangjának a frekvenciája. Ennek ellenére amikor énekel, teljesen mássá változik át, sokkal élvezhetőbbek a dalai, mint a színpadi szereplése.
A legnagyobb csalódás Ralf (Száraz Dénes), Maria boldogságkapszulája. Nem is a játékával van a baj, engem az zavart, hogy a rendező annyira mellékszereplővé fokozza le, hogy fel sem tűnik sokszor, hogy ott van. Száraz Dénes játéka jó az tény, de a szereplő, amit meg kell jeleníteni az nulla, teljesen megfoghatatlan a karakter. Sajnos. Nála még Terence, az angol üzletember (Haumann Máté) karaktere is erősebb. (Lehet, hogy Szikora a szado-mazo játékot lényegesebnek érzi?)
Összegezve: vannak jó pillanatok a darabban, jó jelenetek, de összességében mindig érezzük azt, hogy nem egy jó darabot látunk, hanem egy olyat, mely nagyon épít a közönség érzelmeire és azokat akarja kiaknázni. Hatásvadászat.
(fotó: Mészáros Annarózsa)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése